Welcome to Night Vale

13. A Story About You

Tizenharmadik epizód - Egy történet rólad. Angolul itt hallgatható; a vizsgaidőszak terhei miatt az epizódot most kivételesen megmentőm, spacelord fordításában olvashatjátok.

"Ez egy történet rólad, mondta a férfi a rádióban, és elégedett voltál, hiszen mindig is szerettél volna magadról hallani a rádióban. Isten hozott Night Vale-ben."

Ez egy történet rólad, mondta a férfi a rádióban, és elégedett voltál, hiszen mindig is szerettél volna magadról hallani a rádióban. Isten hozott Night Vale-ben.

Ez egy történet rólad! Egy lakókocsiban élsz a roncstelep szomszédságában, Josie, az idős hölgy háza mellett. Néha int neked, amikor kimegy a postáért vagy még több rágcsálnivalóiért az angyaloknak. Néha visszaintesz. Nem vagy borzalmas szomszéd, tudomásod szerint. Éjszaka láthatod a vörös, villódzó fényt a rádiótornyon. Az emberi aktivitás egy kis izgalma a csillagok és az üresség kifogástalan háttérfüggönyével szemben. Kiülsz a lakókocsi lépcsőjére, háttal a parkoló fényeinek, órákig bámulva a rádiótornyot. De csak néha. Rendszerint más dolgokat csinálsz. Ez egy történet rólad.

+ + + +

Nem mindig éltél Night Vale-ben. Valahol máshol éltél, ahol több volt a fa, több volt a víz. Célzott reklámlevél kampányokat írtál cégeknek, a termékeiket árulva. ’Kedves polgártársunk’ írtad gyakran. ’Végre, valami jó hír ebben a sivár világban. Végre egy ok, hogy ne öld meg magad!’’ Utána kitörölted a szöveget, valami mást írtál meg kiküldésre, és senki nem olvasta el soha.

Volt egy haverod, aztán egy barátnőd, aztán egy menyasszonyod, ugyanaz a személy. Néha vacsorát főzött, de néha te főztél. Gyakran érintettétek egymást.

+ + + +

Egy nap amikor az öreg Ford Probe-odhoz sétáltál az irodád üvegkockájából, látomásod támadt. Iszonytató méretű bolygót láttál magad felett, melyet semmilyen nap sem világított meg. Egy láthatatlan titán volt, csupa sűrű, fekete erdő és csorba hegyek és mély, zsongó óceánok. Annyira messzi volt, lakatlan, és annyira lehetetlenül, rémületesen sötét. Aznap nem mentél haza. Vezettél inkább. Sokáig vezettél, végül is Night Vale-ben kötöttél ki, és itt megálltál. Azóta kísért a gondolat, milyen könnyű volt elsétálnod régi életedtől, és hogy mennyire nem hatott ki múltad a jelenre. Soha többé nem hallottál a menyasszonyodról vagy a munkádról. Ők nem kerestek téged, ami azért elég szokatlan, persze lehet, hogy csak Night Vale-ben nem tudnak megtalálni. A tökéletes szabadság, a következmények hiánya: megrémít téged.

+ + + +

Most új munkád van. Minden egyes nap, a vasárnap kivételével, elvezetsz a homokpusztaságba, ahol két teherkocsit találsz. Faládákat pakolsz az egyik kocsiról a másikra, miközben egy öltönyös férfi csendben figyel. Minden alkalommal egy másik férfi. Néha a ládák ketyegnek. Többnyire nem. Amikor elkészültél, az öltönyös ember átad neked valamennyi készpénzt, ami alkalomról-alkalomra más összeg, és akkor hazamész. Ez a valaha volt legjobb munkád.

A mai nap viszont minden máshogy történt. Átpakoltad a ládákat. Az öltönyös férfi, az idegen, figyelt. De utána, ahogy még eddig soha sem, az öltönyös férfinek csörgött a telefonja. Kissé távolabb sétált, hogy fogadhassa a hívást. ’Igen, uram!’ mondta, és ’Nem, uram!’ Valamint sólyomrikoltásokat hallatott. Nem volt valami érdekes. Átpakoltad a ládákat. De utána egy sugallatra, egy szörnyű sugallatra, megragadtad az egyik ládát, és betetted a csomagtartódba, semmi másért, csak azért, mert csapdába ejtett a szabadság, hogy bármit is csinálj az életben.

Mire a férfi visszatért a telefonhívás után, kész voltál a munkáddal. Ő átadta a pénzt – közel ötszáz dollárt, a második legnagyobb összeg eddig – és te hazahajtottál a ládával a csomagtartódban.

Amikor hazaértél, bevitted a ládát a lakókocsidba és a konyhában hagytad. A láda nem adott ki ketyegő hangot. Nem adott ki semmilyen hangot. Semmi sem adott ki hangot, téged leszámítva, ahogy ki- és beszívtad a levegőt. Vacsorát főztél – mindig főzöl vacsorát – és a torony vörös fénye villódzott a szemed perifériáján, egy üzenetet morzézva, ami ott volt, aztán nem, amit sosem tudtál igazán megfejteni. Gondolkoztál, hogy meddig tart nekik, mire észreveszik a láda hiányát. Azon nem gondolkoztál, hogy kik lehettek ők. Egyes rejtélyek nem olyan kérdések, amiket meg lehet válaszolni, inkább az ellentéte, valami olyasmi, ami azért létezik, hogy ismeretlen maradjon.

Ami hozzád vezet minket most, ehhez a történethez, a történethez rólad. A rádiót hallgatod. A bemondó rólad beszél. És utána valami mást is hallasz, egy torokmély vonyítást a sivatagi távolából, és most már tudod, hogy felfedezték a láda hiányát. A láda. Hát, csak ott hever a konyhapadlón. Ennyi az egész. Meleg, melegebb, mint a levegő körülötte. Éles és földes szagot áraszt, mint a frissen őrölt fahéj. És amikor a füled a durva, meleg fára hajtod, halk zümmögést hallasz, egy alig kivehető dallamot. Nem úgy néz ki, mintha nehéz lenne kinyitni. Mindössze annyit kell tenned, hogy kihúzol belőle pár szöget.

Nem nyitod ki.

Helyette eldöntöd, hogy elmész a Moonlite All-Nite Diner-be, és eszel egy szelet pitét. A szél forró, mint mindig, és méz- és sárszagú. Az éjszaka a kedvenc időd. A nappali fény csupán optikai benyomások láncolatát hozza magával, ami számodra többé már nem koherens. Az élet kikerült a fókuszból, minden következmény nélkül. Ahogy vezetsz, felkapcsolod a fényszórókat egy percre. Abban a percben érzed újra feletted, még csak nem is messze, a félelmetes méretű bolygót, melyet semmilyen nap sem világít meg. Egy láthatatlan titán csak, csupa sűrű, fekete erdő és csorba hegyek és mély, zsibongó óceánok. Nem látsz mást, csak a halvány holdfényt a műszerfalon, de tudod, hogy a bolygó ott van, a láthatatlan térközökben ásítva.

Elmúlik egy perc. Visszakapcsolod a fényszórókat, és csak az utat látod. Csak aszfaltot! Csak azt. És elhaladsz egy ember mellett, aki közlekedési zászlókat lenget, jelezve, hogy a megengedett sebességhatár ezen a szakaszon negyvenöt.

A Moonlite All-Nite sugárzó zöld, egy szelet menta-fény a meleg sötétségben. Bandzsítasz, amikor meglátod, mintha bántaná a szemed, de nem bántja a szemed. A bejárati ajtóhoz közel parkolsz le. Egy férfi hempereg a földön, a szemei csipásak és világtalanok, a ’sárméh’ szót suttogja újra és újra. De nincs pénzed, hogy borravalót adj neki, úgyhogy bemész. Rendelsz egy szelet epres pitét, és a pincérnő szavakkal és mozdulatokkal jelzi, hogy mindjárt hozza. A rádió megnyugtatóan duruzsol a habtető plafonra erősített statikus hangszórókból. Egy történetet mesél rólad! A te történeted, végre.

+ + + +

Egy férfi csusszan be a bokszba, szemben veled. Bizonytalanul felismered őt, ahhoz képest, hogy ő most meglehetősen máshogy néz ki. Ez az az ember, aki úgy tűnt, szláv származású, de egy indián törzsfőnök abszurd karikatúrájaként öltözködik, és Apacs Nyomolvasónak hívja magát. Kivéve most, nehéz lenne nem észrevenni, hogy ténylegesen amerikai őslakossá változott. Azon gondolkozol, vajon hamar kihozzák-e a pitét. Az Apacs Nyomolvasó termőföldtől és izzadtságtól bűzlik. Áthajol az asztalon és enyhén megérinti a kezed.

Nem húzod el a kezet, mert tudod, hogy ennek nem lesz semmi következménye.

‘Вы в опасности.' mondja, ‘Они идут.'*

Bólintasz. Ő megkopogtatja az asztalt. Utána, összehúzva a vastag szemöldökét és lebiggyesztve az ajkát, lehajol és megkopogtatja a földet. Ismét bólintasz.

’Azt hiszem, itt a pitém’, mondod teljesen feleslegesen, ahogy a piét jól láthatóan eléd helyezik.

Nem láthatatlan piét rendeltél. Utálod a láthatatlan piét.

Sokáig néz a pitére, utána lassan kiengedi az orrán a levegőt.

‘Они придут снизу. Пироги не помогут.’' Távozik. Hogy ez a fickó mekkora egy seggfej!

+ + + +

Elfogyasztod a piét és a számlát kéred. ’A számlát, legyen szíveeesss’, mondod, a poharadba suttogva, mint ahogy az megszokott, és amikor felemeled a cukrostasakokkal teli tálcát, hogy megtaláld, kitöltve és fizetésre várja. Lepottyantasz néhány dollárt a számlára, visszarakod a cukrok alá, vársz a nyelés hangjára, majd elhagyod az étkezőt. A pincérnő biccent, ahogy elmész, de nem neked. Lassan és ritmikusan biccent a zenére, amit csak ő hall, a szemei a neonfények hajlott vonalain siklanak végig a menü felett.

Ahogy beindítod a kocsit, a férfi a rádióban mond valamit az időjárásról.

A láda ott van a konyhádban, ahol hagytad. Letérdelsz, hogy még inkább át tudd ölelni. Sokkal melegebb lett, szinte már forró. Még mindig nem ketyeg. Seperc alatt hazaértél. És most, hogy belegondolsz, voltak egyáltalán más autók is az úton? Hova tűntek az autók? A férfi a közlekedési zászlókkal, aki a sebességhatárt magyarázta – ő sem volt ott. A szíved kalapál. Mielőtt még megengednéd, hogy egy újabb kósza gondolat is végigfusson az elméden, és feltartóztasson, megragadod a ládát és behajítod a csomagtartóba. Felkapcsolod a bújtást, és az autórádiód életre kel egy pukkanással, ahogy a bemondó mondja, hogy az autórádiód életre kel egy pukkanással.

Merre most? Nem tudod, egyszerűen csak elindulsz. Egy fényszórópár, egy szempár, és két reszkető kéz, gyorsan áthajtva a városon. Látod, hogy mögötted helikopter kereső-fény pásztáz végig a lakókocsidon. Szirénáznak. Egy lilás felhő függ a város felett, alkalmanként csillogva, ahogy forog. Az egész működik.

Elhajtasz a Moonlite All-Nite mellett, ami még mindig kivilágított és tele van emberekkel, akik olyasmiket esznek, amik egyedül csak éjjel tűnnek jó ötletnek, és Teddy Williams Desert Flower Tekepályája és - Szabadidőcentuma mellett, amely nemcsak bezár, hanem el is barikádozza bejáratait záróra után. Elhajtasz a városháza mellett, amely, mint mindig sötétedés után, fekete bársony burkol be teljesen. Tovább haladva kifelé, követve a messzi, kétes hold vonzását, elhagyod a kocsiparkolót, ahol az eladókat elrakták éjszakára, és Josie, az idős hölgy házát, ahol az egyetlen jele annak, hogy a szerény kis otthonban angyalok élnek, egy mennyi fénnyel körülvett fényes glória, és a felirat, ’Angyalok Lakhelye’. És a város mögötted van, kint vagy a bozótos vidéken, és a homokpusztában. Az út mellett egy férfit látsz, aki egyik kezében egy kaktuszt, a másikban pedig egy ollót tart. Mindkettőt feléd rázza, ahogy elhaladsz mellette, és vonyít.

És aztán magad vagy. Csak te és a sivatag. Megállítod a kocsit és kiszállsz. Kavicsok ropognak a homokban, reagálva a mozdulataidra. A rádió az autód csukott ajtaja mögül duruzsol. A fényszórók csupán néhány kósza növényt világítanak meg, és valami éjszakai állat tágranyít, buta szemét. Visszanézve egy fényoszlopot látsz, ami a te Night Vale-ed. A lila felhő most a város szíve felé lebeg, indáit a ki-be dugva az épületekbe. Sikolyokat hallasz és fegyverropogást. Kinyitod a csomagtartót és egyik kezed a ládára teszed. Élettől duzzadva pulzál. Még mindig nincs ketyegő hang. Visszanézel. Számos ház lángokban áll. Embercsoportok lebegnek a levegőben, fénynyalábok tartásával, erőtlenül küzdve azzal az erővel, amit nem tudnak megérteni. A föld remeg, mintha megriadt volna.

Olyan csend van, amikor végre eljön. Jóval azelőtt meglátod a fekete kocsit, hogy megérkezne. Egy közeli akadályhoz ér, majd két férfi kiszáll. Nem futsz el. Ők sem.

’Hogyan találtak rám?’ kérdezed.

’Mindent, amit tesz, valamiért közvetíti a rádió. Nagyon könnyű volt így’, mondja az egyik férfi, az, amelyik nem magas.

’Igen’ mondod. ’Már értem.’

’Önnél van a cucc?’ kérdezi a nem magas férfi.

Nem felelsz semmit.

A nem magas férfi jelez a nem alacsony férfinak, majd elsétál melletted, benéz a csomagtartódba és bólint.

’Még könnyebb,’ mondja a nem magas férfi.

Egy váratlan kattanás. A kocsi hátsó ajtóinak egyike kinyílik, és a menyasszonyod lép ki. A szemei nedvesek, mint aznap este, amikor elhagytad. Nem úgy néz ki, mintha öregedett volna, de nem is emlékszel arra, hogy mennyi ideje volt az. Lehet, hogy a múlt héten? Vagy tíz évvel ezelőtt?

’Miért?’ kérdezi. Miért? Miért?’

Nem tudod, mit mondj.

+ + + +

A férfi, aki nem alacsony, hozzád lép és egy kést szorít a torkodhoz. Senki nem mond semmit. A menyasszonyod megrázza a fejét. A szemei üresek, törődöttek. A rádió beszámol mindenről, ahogy történik. Halványan hallod az ajtón keresztül. Nem tudod letörölni a mosolyt a képedről. Hirtelen: következmények megint. Hirtelen nem vagy többé szabad. Minden visszatér, hirtelen. Élet, csipásan, fakón, visszacsusszan a fókuszba. A vörös fény a torony tetején még mindig villódzik a távolban és minden üzenetnek ezen a világon jelentése van. Minden értelmet nyer és végre megbüntettek. Nem is tudsz olyan időre gondolni, amikor boldogabb lettél volna.

A menyasszonyod váratlanul visszaszáll az autóba. Úgy tűnik egyik férfi sem veszi észre őt. Egyikük kinyitja a ládát pár gyors ütögetéssel, és kihúz egy bonyolult miniatűr lovat. Az órák, amik a megépítésével teltek el! Minden részletnek megvan a maga jelentősége! Egy pillanatra úgy véled, fényt és mozgást látsz a lóban.

’Sértetlen’, mondja a férfi, aki nem magas.

Ránézel. A kés még erősebben feszül a torkodhoz, de nem fáj. A tekinteted felfelé vándorol, és feletted meglátod a félelmetes méretű, sötét bolygót saját naptalan űrjében, egy láthatatlan titán, csupa sűrű, fekete erdő és csorba hegyek és mély, zsibongó óceánok. Egy szörnyeteg. Forogva. Némán. Elfeledetten.

Annyira közel van már. Épp feletted. Talán, ha elég erősen próbálkozol, meg tudod érinteni. Felnyúlsz…

+ + + +

Ez volt a te történeted. A rádió tovasiklik más dolgokra: hírekre, közlekedésre, politikai véleményekre, és a politikai vélemények korrigálására. De volt egy idő, egy nap, egyetlen nap, amikor csak egy történet hangzott el, a te történeted. És elégedett voltál, hiszen mindig is magadról szerettél volna hallani a rádióban.

Jó éjt, Night Vale.

Jó éjt.

Mondás mára: Sohasem lennék egy PEN15 klub tagja, amely elfogadna egy hozzám hasonló embert tagjának.*

* Az orosz szöveg értelme: Veszélyben vagy. Jönnek. || Alulról érkeznek. A piték nem segítenek.

* 'I'd never join a club that would allow a person like me to become a member.' (Woody Allen) – és igen, szójáték a member miatt :)

még egyszer: ez most kivételesen spacelord fordítása volt, amit lelektoráltam. remélem, tetszett!

Címkék: epizódok

✮ "13. A Story About You" közzétéve : 2013. december 14., szombat @23:15 | 8 hozzászólás

« vissza | előre »