Welcome to Night Vale ">
ʟᴀʏᴏᴜᴛ ʙʏ © ᴍ ᴏ ᴄ ʜ ᴀ
The layout was made specially for me.
All links open in a new tab.

 8. The Lights in Radon Canyon
Nyolcadik epizód - Fények a Radon-kanyonban. Angolul meghallgatható itt, a magyar fordítás a vágás alatt található.
"És most, közlekedési híreink. Ma reggel láttam egy rohanó alakot. A házam előtt haladt el, lihegve, sántítva, elkeseredetten szaladt. Próbáltam megállítani, de kerülte a tekintetemet."



Hallgatni arany. A szavak rezgések. A gondolatok varázslatok.
Isten hozott Night Vale-ben.



Jövőhét szombaton a Városháza előtt megrendezésre kerül a nagy lottósorsolás, kedves hallgatók! Kedvenc rádióállomásotok összeállított pár hasznos tippet a győzelemhez. A lottósorsoláson való részvétel természetesen kötelező, de érdemes tudni, hogyan lehet nagyobb esélyetek rá, hogy üres fehér lapot húzzátok, és ne azokat a lilákat, melyek rituális csonkolással járnak, valamint azzal, hogy a Night Vale Állatsimogató és Ideiglenes Karnevál farkasai elé vetnek benneteket.
Tudom, hogy ifjú hallgatóink számára idejétmúlt és barbár hagyománynak tűnhet a lottósorsolás. De a törvényhatóságilag megrendezett negyedévenkénti emberáldozat nélkül mégis hogyan biztosíthatnánk tápláló élelmet azoknak a szegény, szomorú, girhes állatkáknak?
Tehát itt is van a lottózás „három A”-ja! 

Valamint, ne felejtsetek el ellátogatni a Kajafurgon Fesztiválra, melyet a lottósorsolás keretében rendeznek meg! Vendégünk lesz a koreai barbecue, a vegetáriánus chili és a búzafagylalt!






[Szerelmetesen] Ma reggel Carlos, rádióállomásunk kedvenc tudósa (ne tessék haragudni, Dr Dubinski a Night Vale Községi Egyetem kémia karáról) benézett stúdiónkba egy rövid dumcsi erejéig. Sajnos vacsora vagy a hétvégi tervei nem szerepeltek a témák között. Hovatovább, Carlos megkért rá, hogy kifaggassunk titeket: látott-e valaki a múlt hétvégén éles, színpompás villanásokat ragyogni elő a Radon-kanyonból? A fények zagyva zajok kíséretében izzottak fel – talán valamiféle kódolt kommunikációs technika lehetett, vagy jelzavaró praktika. Carlos szerint sötét erők vannak működésben. Nem járult hozzá, hogy élő adásban meginterjúvoljam, de kijelentette, hogy félt mindannyiunkat, furcsa kis városunk minden lakóját  f é l t i. Eztán gyorsan elhajtott környezetkímélő, de szexisen sportos hibrid kocsijában. Ha bárkinek bármiféle értesülése lenne a túlvilági fényekről és zörejekről, kérjük, haladéktalanul értesítsetek bennünket!





Nick Ford, a Night Vale általános iskola főellenőrének jelentése szerint a Fénylő Felhő a mai napon csatlakozott az iskolavezetőséghez. 

A Fénylő Felhő pár héttel ezelőtt vonult át Night Vale-en, kicsiny és méretes állattetemeket esőzve ránk, eztán pedig átvette az irányítást gondolataink és harmadfokú izomcsoportjaink felett, valamint lenullázott mindenféle felvevőkészüléket. Így hát továbbra is kétséges, létezett-e egyáltalán a Fénylő Felhő valaha, hiszen senki nem emlékszik rá, és nem maradt fenn róla semmiféle digitális lenyomat. Az olyan rettenthetetlen  polgárok segítsége nélkül, akik ódivatú tollakat és ceruzákat használtak az esemény megörökítésére naplóikban, mit sem tudnánk arról a napról.
Természetesen adásunkban csak névtelenül mondhatok köszönetet a naplóíróknak, hiszen a Night Vale Városi Tanács már rég betiltotta az íróeszközök használatát – a margarita koktélpoharak és az árcímkeleovlasók mellett – és nem szeretném, hogy riportertársaim összetűzésbe kerüljenek a seriff titkosrendőrségével. 
Ford főellenőr szerint a Fénylő Felhő látogatásának oka azon a majdnem-elfeledett napon pusztán annyi volt, hogy találjon egy kedves szomszédságot jó iskolákkal, ahol gyermeke szépen felcseperedhet.
Találgatni sem merek, miféle utódot nemzhetett egy hatalmas, formátlan felhő melyet kártékony lidércnyomásokból és szellemi pusztulásból szőttek, de egyvalamit tudok: az a kis felhőcske aztán bitang jó oktatásban részesülhet itt, a Night Vale iskolakörzetben!
[Csettint a nyelvével] És hát nem szívmelengető tudni, hogy a piciny pamacsnyi kétségbeesés apukája...vagy anyukája... az iskolavezetőségnek fog dolgozni? Úgy értem, tök mindegy, milyen jó egy iskola, a tanuló csak annyival gyarapodhat, amennyit a szülők beleadnak. Mindannyiunknak ilyen alaposnak kéne lennie gyermekünk iskoláztatásának kérdésében. Pláne neked, Steve Carlsberg.  Mást se csinálsz csak cipeled magaddal azokat az elfogadhatatlanul száraz lángosokat a szülői munkaközösség gyűléseire, aztán meg jönnek a titkári beszédnek nevezett nyelvtani sorscsapásaid hosszú percei. Szedd össze magad, Steve
Ford főellenőr az iskolavezetőség új tagját ezekkel a szavakkal köszöntötte: „̨Ü͏ḑv̀ö́z ̡lé҉gy!̨ ̵Bor̛u͠lj͞atòk t͘érd̵re ͡a ̢Fé҉ny͜lő F͠el͝h҉ő ͜el̵ơ̋tt̢. V̶érál͜d̨oźat͏. D̢ö͢gv̕ész. Fe͘k͢é̢ly͟ek. ̫̩̰̻́͟
Ü͕͖d҉̖͈̻̱̭̩v̛̻̮͚̼͉̤͍͜͟ǫ̢̠̈z̨̧̨͕̻̣ ̢̢҉̻͙̱̣̰l̶̮̜̫̰̮͕̥̦̕͟é̬̫̭̀́ǵ͘҉̻̜͚̯̯̘̳̥̝y̭̦͉͚̹̹͈,̛̥͎̻̼͈ ̛̮̻̹̱̪̘̬F̧̳͍̫̳̠͖̟͖é̷̼͎̱͠ǹ̸̘y̙̥̟͇̟͕͝ͅͅḽ̠͢͟ͅő̸͈̟̯̣̜͓̣͘ ͏͙̻̙̯̥͓̠F̴͖e̢̙̭̣̼̠̜ḷ̜̤̮h̵̳͇̩̤͙͈͚̤͇͜͜ő̤̼̞̗̮!̧̦͘”͎̠͔̜̮̲͍ͅ







És most, közlekedési híreink.
Ma reggel láttam egy rohanó alakot. A házam előtt haladt el, lihegve, sántítva, elkeseredetten szaladt. Próbáltam megállítani, de kerülte a tekintetemet.
Ma délben láttam egy rohanó alakot. A hegyről jött le, egy táskát tartva. Térde véres, arcán könnyek peregtek.
Ma este láttam egy rohanó alakot. Elszaladt a városból, lábai elborzadt szívként lüktettek. Azt hiszem, hiányzott egy keze.
Kerülte a tekintetemet, vagy csak nem voltak szemei? Most már azt kívánom, bár emlékeznék. Annyi dolog van, amire szeretnék emlékezni.
Ezek voltak… közlekedési híreink.







Új óriásplakátok tűntek fel városszerte, melyeken egy csirkésszendvics fotója és a „SZAJHA” szó díszeleg – utóbbi nagy, gondosan szedett betűkkel.
Az óriásplakátok némi zavart keltettek – mind kétes üzenetük, mind azon tény miatt, hogy olyan helyeken tűntek fel mindössze egyetlen éjszaka alatt, ahol általában nem állnak óriásplakátok, úgy mint helyi házak nappalija, forgalmas főútvonalak közepe (mely miatt számos autóbaleset történt) és, egy esetben, egyenesen egy élő kutyán áthatolva, akit úgy tűnik, nem értek sérülések az új... testrész miatt, és aki végighurcolta magával a teljes óriásplakátot a városban, míg szokott ügyeiben járt el.
Az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal nemrég felelősséget vállalt a plakátokért, közölve, hogy egy kampány keretében jelentek meg, mely az egészséges táplálkozást és életvitelt promotálja a gyermekek körében. A nyilatkozat eredeti kézirata említést tesz még egy rég holt istennek tett áldozatról, de ezt egy későbbi függelékben „a móka és az aktív életmód minden korú gyermeknek fontos”-ra módosították.







Sokan felkerestek minket a hallgatóság soraiból és a parkfelügyelettől: a jelek szerint a korábban jelentett villódzó fények és zagyva zajok a "Pink Floyd Multimédia Lézerszínház Szuperkoncertnek" tudhatóak be. Felkerestem Carlost az ügy kapcsán, aki közölte, hogy a helyzet még rosszabb, mint gondolta.

Ezúttal sem említett hétvégi terveket.  







Sportbotrány kavarta fel csöndes kis városunkat. A Night Vale Skorpiókat csalással vádolják a futballszezonban. A Desert Bluffs Iskolakörzet képviselői, bántó és vinnyogó hangon, mely gyenge akaratra és jellemre vall, nyavalyogtak egy sort a Regionális Futball- és Közlekedésügyi Hatóságoknak: állításuk szerint a Night Vale-i hátvéd, Michael Sandero nemrég növesztett második fejével plusz egy játékosnak számít, valamint követelik győzelmeink érvénytelenítését emberfeletti erejére és gyorsaságára hivatkozva, melyekre szintén mostanság tett szert. 
 A RFKH megígérte, hogy a legmagasabb fokú komolysággal fogják átvizsgálni a vádakat jelenleg is tartó nyomozásuk mellett, melynek keretében arra próbálnak fényt deríteni, hogy a Night Vale-i „láthatatlan zebra” politika valóban csak egy elkeseredett spórolási kísérlet-e gyalogoséleték árán.


Mindeközben esedékessé vált, hogy az Iskolavezetőség bejelentse a kihallgatások eredményeit: legális-e az angyali közbeavatkozás sportjátékok esetén? Számos angyal beleegyezett a kihallgatásba, de nyilatkozatukat ugyancsak megkurtította a felfedezés, mely szerint a kihallgatás csak a Városi Tanács bonyolult csapdája volt, hogy végre elkaphassák az angyalokat – akiknek létét a Tanács nem ismeri el.
Szerencsére az angyalok mennyei fény tündöklése mellett kiszabadultak ketreceikből, és feltehetőleg visszatértek Josie, az öreg hölgy otthonába, mely a roncstelep szomszédságában áll, és mely a jelek szerint a helyi angyalok nem hivatalos menedékházává avanzsált.


A csapat körüli viták kapcsán felkerestük edzőjüket, Nazr al-Mujaheed-et, aki azt nyilatkozta: „Jó fiúk mi fiaink. Fociban jók a fiúk. Győzzük őket le. A fiúkkal. A fociban.” Aztán üres mosolygással integetni kezdett a semminek, és elkószált az erdő felé.
További hírek várhatóak ennek kapcsán, ahogy az ügy kibontakozik.







És most, üzenet szponzorainktól.


Kukkants be a legközelebbi Subway étterembe még ma, és próbáld ki 6-inches krumplipüré feltétjüket! Tetőzd meg friss zöldségek, úgy mint a hasábkrumpli és a Nutella széles választékával! Még meg is pirítják meg buggyantják neked! Számos Subway étterem található Night Vale szerte, és mindegyik könnyen elérhető boszorkányságon és kántáláson keresztül. Ha november harmincadikáig vásárolsz kilenc méregtelenítő béltisztítót, a vendégünk vagy negyven unica szódára vagy frissen sült dohánysütire. 

Subway: fald fel üres szívedet!







[Lelkesen] Izgalmas újdonságok a városszéli elhagyatott bányatelepről, ahová a titkosrendőrség szállítja mindazokat, akik helytelenül szavaztak: az HBO digiszolgáltatása elérhetővé válik a rabok számára bizonytalan terjedelmű fogságuk alatt. Az összes kedvenc műsorod, mint például a Bedrótozva, a Szex és New York, és még az újdonságok is, akár csak a Trónok Harca, cellához érkezik.
Valamint a titkosrendőrség bejelentette, hogy napi egy elítéltet fognak véletlenszerűen kivégezni mindaddig, amíg az összes helytelen szavazatot ki nem javítják.







[Kissé meglepve] Most kaptuk a hírt: a Városi Tanács közleménye szerint egyáltalán nem volt semmiféle Pink Floyd Multimédia Lézerszínház Szuperkoncert a Radon-kanyonban a hétvégén… hogy soha nem rendeztek Pink Floyd Multimédia Lézerszínház Szuperkoncertet Night Vale közelében sem. „Nincs is olyan, hogy Pink Floyd”, közölte a Tanács zordan és csöndösen, velem, az imént, telefonon át.
A Tanács… és ez elég fura… az egész Tanács, nem csak egy képviselőjük, hanem ők mind – szorgalmazták ezt a közleményt, összhangban szónokolva, most, a telefonban: eszerint pedig minden Night Vale-i lakos számára tilos megvitatni bármiféle villódzást vagy zörejt, ami a Radon-kanyonból áradhatott múlt hétvégén, és hogy kötelesek vagyunk egyszerűen elfelejteni minden valaha volt Pink Floyd koncertet.
A Tanács ismételten hangsúlyozta, hogy szó sincs arról, hogy hatalmas Floyd-fanok lennének, privátim lézer-szeánszot tartva az adónkból hogy „klasszisan kőkemény rockslágerekről” csevegjenek az eredeti frontember, Syd Barrett szellemével, és hogy Syd „úgy sem mondana semmi szaftosat, mert egy úriember, és ráadásul igazi művész.” Az egészből semmi sem történt meg.
Szóval, hallgatók, biztatunk rá, hogy sürgősen forduljatok el a Radon-kanyontól. Tereljétek el tekinteteteket, füleiteket és emlékeiteket attól, ami mától tiltott számotokra.
Vigasztaljátok magatokat sűrű étkekkel és televízióműsorokkal. Ahogy a régi közmondás tartja: „A fájdalommal teli élet az élet fájdalmából fogan, és ez elől sosem menekülhetsz – csak remélheted, hogy elrejtezik előled, ismeretlenül a fiókba húzódik, mint egy mérges pók, és soha többé nem bukkan elő – bár szinte bizonyos, hogy fog majd, váratlanul és borzasztóan, úgy megrémítve téged, hogy még a legalantasabb és legmindennapibb teendőidre is képtelen legyél.”
Hát, legalábbis a nagyszüleim mindig így mondták.
És most -  időjárásjelentésünk következik.




Teddy Williams, a Desert Flower Bowlingpálya- és Játékterem Szórakoztató Center tulajdonosa új hírekkel szolgált a hatalmas, földalatti civilizációhoz vezető lejárat kapcsán az ötös bowlingsoron.
Azt mondja, éjjel-nappal világol minden ablak a városban. Hogy kiáltásokat és dübörgő lépteket hallott, olyanokat, mintha egy hadsereg menetelne a fenti világ felé. Hozzátette, hogy mivel most már minden mindegy, féláron lehet bowlingozni és minden meccshez ingyen csirkeszányak járnak.
Mmmm, semmi nem ér a Desert Flower csirkeszárnyak nyomába!

Ezzel most magatokra hagylak benneteket, drága hallgatók.

Tomboló életet élünk mi mind, telve szükségletekkel és felelősségekkel, de bármiféle cél nélkül. Azt mondom, élvezzük az egyszerű dolgokat. Az életnek olyannak kéne lennie, mint egy kosár csirkeszárnynak: sósnak, zsírba és ecetbe tunkolva, zellerrel körítve, melyet úgy sem fogsz megenni soha, még akkor sem, amikor már mohón szopogatod le a buffalo szósz utolsó nyúlós cseppjeit a zsírpapírról megnyálazott mutatóujjad segedelmével. Igen, az életnek pontosan ilyennek kéne lennie, Night Vale.

Maradjatok bekapcsolva élő közvetítésünkre a Night Vale Szimfónikusok műsorára, akik Eugene O’Neill klasszikusát, a The Iceman Cometh-et adják elő.*


Valóban jó éjszaka ez, hallgatók.


Jó éjszakát.







* ami koránt sem klasszikus... hanem broadway-musical.



Címkék:

"8. The Lights in Radon Canyon" közzétéve : 2013. október 14., hétfő @19:37 | 8 hozzászólás

« vissza | előre »

Copyrighted © TeaCakeHouse. All rights reserved. Thank you.
View with Google Chrome in a 1280 x 800 SR. Inspired by Kaith, Images from Cursor from Images from